alpannonia® Hard - Muflonok nyomában
Túraútlevél és további információk az alpannonia® Hard körtúrákról a naturpark.hu/alpannonia®túrázó weboldalon találhatóak.
Közel 30 kilométeres túránk helyenként szemet gyönyörködtető látványban gazdag, másutt izomzatunkat megerőltető útvonalon vezet, a nap végén jóleső fáradtság és kellemes elégedettség érzet lesz úrrá rajtunk, büszkék lehetünk magunkra, igen, ezt is megcsináltuk.
Fontos, hogy jelen túra térképét magunkkal vigyük az útra, vagy az útvonalat rögzítsük gps készülékünkön, hiszen számtalanszor turistajelzéstől mentes utakon haladunk majd, és helyenként térerő sem lesz, ezért fokozottan figyelmesen kell áttanulmányozni az útvonalleírást. Vízhatlan cipőre is szükségünk lesz...
Ahogy azt túránk címében is írtuk, muflonok nyomába eredünk. A Kőszegi-hegység népes muflon populációt rejteget, őket a népszerűbb turistacélpontok közelében biztosan nem látjuk. Felkerekedünk tehát erdőn-mezőn-patakon át, hogy lencsevégre kaphassuk ezeket a ritkán látott hegyi állatokat.
Kiindulópontunk Kőszeg Fő-tere, innen a Jurisics vár irányában átszeljük a történelmi belvárost, majd a Kálvária-hegy lábánál induló Andalgón átsétálunk Ausztriába, az első település Rőtfalva (Rattersdof). Érdemes a magyar emlékeket rejtő katolikus templomot megtekinteni, majd a szomszédos Rendek (Liebing) irányában tovább haladni.
A táblákkal jelzett liebingi Óriás gesztenyefák irányába haladunk, útvonalunkról letérve akár ezeket is meg lehet csodálni, ám túránk a Rendeki-erdőben és az Abfalter-Bergen fut, itt viszont évszaktól függően óriás gombákat láthatunk-szedhetünk, mígnem tekervényesen Hámortó (Hammerteich) településre érünk.
Innen közelsége és a csodás látvány miatt kitérünk jobbra Léka (Lockenhaus) lovagvárának tövében elterülő festői tóhoz, majd visszatérünk Hammerteich településre, melynek központjából a hegy gyomra felé vesszük az irányt.
Sokáig a magyar-osztrák határvonal mellett túrázunk, sőt, magyar természetvédelmi táblával is találkozunk az osztrák településen útközben, mely a Pap-rét közelségét jelzi, érdemes emiatt is egy is kitérőt tennünk, hiszen itt akár zergéket is láthatunk. Néhány kertben a Hármaspatak, később Vogelsangbach patak vizét kis tavakban fogják fel, ezekben a tavacskákban pedig pisztrángot nevelnek a helybéliek.
Utunk során elhaladunk egy nagy víztározó gátja mellett, átkelünk az imént említett patakon, majd annak regénybeillően tekervényes partján sétálunk.
A patakpartot elhagyjuk, majd egy szabad szemmel is jól kivehető állatcsapáson feltörünk a hegyre, alig 150 métert követően immáron a határ magyar oldalán, az erdei aszfaltozott autóúton találjuk magunkat. Közel vagyunk az általunk elnevezett "Muflon-völgyhöz", ezért innentől csendesen bandukolunk az aszfalton. Néhányszáz méter múlva megkezdjük a felkapaszkodást a "Muflon-völgyben", melynek tetején egy vadász lesben néhány percet néma csendben érdemes várnunk az állatokra, ha séta közben nem láttuk már a csordát, hátha később mégis megjelennek...
Folytatjuk a túrát, célunk a Zeiger-nyereg, ahonnan az alpannonia® piros jelzése visz tovább minket egészen az Óház-kilátóhoz, majd onnan le Kőszeg városába. Útközben megállunk lenyújtani picit az Erdei tornapályánál, vagy akár sütögethetünk is a Szabóhegyi-szalonnasütő/sziklakaréjnál, leérve a városba pedig utánakérdezhetünk a látott növényeknek-állatoknak a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban.
Innen alig 10 perc séta, és ismét a Fő téren vagyunk, fáradtan, de élményekkel feltöltve fejezzük be nagy túránkat.
A szerző tippje
- Vízhatlan, zárt cipőben menjünk, mert számos helyen vizenyős területen halad a túra, 2 ponton konkrétan erdei kispatakon kelünk át.
- A túra szerzője által elnevezett "Muflon-völgyben" nagyon csöndesen haladjunk, illetve a völgy tetején érdemes megpihenni a vadászlesben, hátha megpillanthatjuk a túra nevét adó mufflon csordát...
Úttípusok
Szintprofil megjelenítéseBiztonsági előírások
Mivel határt átszelő túráról van szó, az egyébként is szükséges személyazonosságot igazoló dokumentumokat tartsuk magunknál.Hasznos linkek és ötletek
A teljes túraélmény érdekében az alábbi weboldalak meglátogatását ajánljuk:
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
Túránk az alpannonia® piros és sárga jelzésein halad magyar területen, Ausztriában viszont zömében jelzetlen turistautakon vezet, ezért fokozottan ajánlott a túra térképét és vagy gps készüléket a kirándulásra magunkkal vinni, sok szakaszon még térerőnk sem lesz, illetve jelen leírás figyelmes tanulmányozása is segít minket a túra teljesítésében.
- Kiindulópontunk Kőszeg Főtere, melyet a Hősök tornya illetve a Jurisics tér irányában hagyunk el. A Jurisics tér bal oldalán a Rajnis utcára térve elhaladunk a Jurisics vár előtt, majd kiérünk a Várkörre, a Jurisics vár melletti pakolóhoz, Károly Róbert térre.
- A parkolótól jobbra egyirányú utca a Pék utca, erre indulunk tovább, eljutunk az Árpád térre, itt egy élelmiszerüzletet is találunk. A tértől egyenesen folytatjuk utunkat a Sziget utcában, mígnem elérünk egy kereszteződéshez, ahol egy romos kápolnának látszó épület mögött a Kálvária utcában folytatjuk túránkat az alpannonia® sárga jelzését és a kéktúrajelzést követve. Elhaladunk a Koronaőrző bunker előtt, de nem megyünk fel a Kálvária templomhoz, hanem a Kálvária utcában egyenesen haladunk tovább az Andalgó irányába.
- A Kálvária utca vége előtt srégen jobbra le, néhány lépést követően viszont balra srégen felfelé vezet alpannonia® sárga jelzése, itt már az Andalgó tanösvényen haladunk, az útról nem letérve egyenesen a határig. A Gyöngyös-patak alattunk folyik, tulajdonképpen végig látótávolságon belül, medre szabályozatlan, a határátkelés pillanatában húzódik a legközelebb utunkhoz.
- Rőtfalvára (Rattersdorf) átérve a Schulgasse utcában a temetőt és takaros portákat, az iskolát látjuk, majd az alpannonia® sárga jelzést követve a katolikus templomhoz érünk. Ide érdemes betérni, számos magyar emléket rejt a templom. A templom alatti kereszteződésben jobbra fordulunk, a Siebenbründlgasse utcában elhaladunk a rattesdorfi alpannonia® információs tábla valamint a focipálya mellett, átmegyünk a Gyöngyös hídon, és kiérünk a főúthoz.
- A főút túloldalára sétálunk, majd balra fordulunk és máris Rendek (Liebing) településen folytatjuk túránkat. A középső, Hauptstraße utcát választjuk, és a második lehetőségnél jobbra az enyhén emelkedő Feldgasse utcára térünk rá. Az utca balra kanyarodva folytatódik, a szántóföldekhez visz ki, illetve később egészen az Óriás gesztenyefáknál kialakított energiaparkig.
- Liebing településből kiérve hosszasan követjük ezt az aszfaltozott utat, arról le nem térünk. Közeledve az erdőhöz balra nyíl jelzi a Kastanienbäume felirattal a gesztenyefákat, innen körülbelül 5 perc sétával elérhetünk a parkhoz, de utunk alapvetően tovább vezet az erdőbe. Itt érdemes elővenni a térképet vagy a gps készüléket.
- Az erdő szélén sorompó és tábla, rajta felirat: Forststraße, azaz erdészeti terület, lovagolni, kerékpározni valamint autóval behajtani tilos, ugyanakkor gyalogosan szabad az átjárás, sőt mitöbb, akár az erdő ajándékait, például gombát is gyűjthetünk a táblán jelzett mennyiségben. Alapvetően itt is az egyenes utat követjük, néhol azonban nehéz eldönteni merre is kanyarodik útvonalunk, ekkor lehet segítség a térképünk és a gps készülék, továbbá támpont, hogy ebből az erdőszakaszból a túloldalán szintén egy sorompónál térünk ki balra kanyarodva. A túra ezen szakaszán találjuk az első rovarhotel-igazolópontot.
- Miután elhagytuk a sorompót, továbbra is kövessük a térkép alapján az utat, folyamatos lejtés mellett érünk be Hámortó (Hammerteich) településre a Günstalstraße utcába. A Léka (Lockenhaus) felé vezető autóút keresztezése következik, balra fordulunk és átsétálunk az út túloldalára, majd a templomnál jobbra fordulunk, átsétálunk a Gyöngyös hídon, és jobbra fordulunk, célba vesszük a lékai lovagvár alatti festői szépségű tavat.
- A Hammerschmiedgasse utcában sétálunk, ez egyben egy kerékpárút is, egy rövid erdei szakasz után újra Hámortó településen vagyunk, először Hanggasse utcában, majd annak folytatásaként a kerékpárutat követve a Fabriksgasse utcában gyalogolunk, míg egy emelkedő után megpillantjuk a várat és a tavat.
- A tó ezen oldalán balra fordulva sétálunk addig, amíg el nem érünk a baloldalon egy fahídhoz, itt ismét átkelünk a patakon, majd balra felkanyarodunk az erdőben vissza a település irányába. Kisvártatva elérünk a házakhoz, a Grüner Weg utcában sétálunk, majd az első kereszteződésben balra fordulunk, rövid ideig a Höhenstraße utcában haladunk, majd jobbra fordulva már ismert terepen haladunk visszafelé a Hanggasse utcában, rövid erdőszakaszt követően pedig a Hammerschmiedgasse utcában.
- Most elhagyjuk azt a hidat, ahol korábban átjöttünk a főút felől, megyünk tovább a Hammerschmiedgasse utcában a település központja felé. Elhaladunk a Volksschule iskola majd a Szent Oszvald templom mellett, találkozunk a hegy felől érkező patakkal, ezen jobbra átkelünk és a Waldgasse utca felé vesszük az irányt, innen már kecskeszag érezhető, hiszen a közelben többek között kecskéket is tartanak.
- A Waldgasse utcában balra-egyenesen haladjunk, tőlünk balra az erdőben alig pár méterre ott fut a határvonal, így aztán kisvártatva elérünk egy magyar táblához, mely a baloldalon az erdő felé jelzi a Pap-rét irányát. Érdemes erre egy kitérőt tennünk, egy kis ösvény elvezet minket az erdőben már magyar területen haladó aszfaltozott autóúthoz, erre lépve balra fordulunk, egy U kanyarhoz érünk, innen indul a rét az útról egyenesen letérve. Érdemes csendben bolyongani, mert errefelé jó eséllyel láthatunk zergéket. Ha felfedeztük a Pap-rétet, térjünk vissza eredeti útvonalunkra.
- A Pap-rét táblánál állva jobbra fordulva észrevesszük, hogy egy kertben a patak vizét kis tavakban gyűjtötték össze a telektulajdonosok, ezekben pisztrángot tenyésztenek.
- Haladunk tovább a Waldgasse utcában, elérünk egy kis hídhoz, nem térünk le az útról, körülbelül 200 méterre innen bal kéz felől egy nagy vízgyűjtőt-gátat-víztározót látunk. Ezt elhagyva ismét egy Forststraße táblával találkozunk, pontosan itt a táblánál balra fordulunk, elérünk a patakhoz, átkelünk rajta, hiszen normál időjárási körülmények között a patak vízhozama ezt épített híd hiányában is lehetővé teszi.
- Ha átkeltünk a patakon, rövid ideig egy valaha vélhetően erdészeti munkák során gépjárművek által kitaposott úton haladunk, vizenyős a terep, de nem járhatatlan. Hamar áttérünk konkrétan a patakpartra, jól lehet itt is haladni, továbbá itt találjuk majd a második rovarhotel-igazolópontot is. Érdekes megfigyelni a víz útját, a mini vízeséseket-csobogókat, ahogy kimosta a patak a fák gyökereit, némelyik ki is dőlt, érdekes sátorszerű formációkat létrehozva ezáltal. Továbbra is balra mellettünk húzódik a határvonal. A patak mentén egyszer csak elérünk a B. 116-os határkőig, innen balra fordulva vadcsapáson kb. 120 méteren felkaptatunk a hegyen, mígnem kiérünk a magyar oldali erdei aszfaltozott autóútra.
- Szusszanunk egyet az emelkedést követően, jobbra fordulunk, majd csendben elindulunk az aszfalton, itt már közel vagyunk a muflonokhoz. Körülbelül 300 métert sétálunk az úton, majd a térképet figyelve balra letérünk, és lehetőség szerint csendben megmásszuk az általunk elnevezett "Muflon-völgyet". Itt 5-ből 4 alkalommal láttunk muflonokat, ezért ha felfele menet nem is "járunk sikerrel", érdemes a völgy tetején a kemény emelkedő fölött épített vadász lesben megpihennünk néhány percre és bízni a szerencsénkben.
- Elhagyva a "Muflon-völgyet" és a vadász lest erdészeti földúton haladunk, a térképet figyelve egy 3-as kereszteződésnél balra fordulunk, tovább emelkedünk, következő kereszteződésnél jobbra felfelé fordulunk, továbbra is emelkedünk, hiszen célunk a Zeiger-nyereg. Néhány perc után egy érezhetően jobb minőségű erdei földúthoz érünk, jobbra fordulunk, ezen az úton pár perc könnyed séta után elérjük a Zeiger-nyerget. Itt egy kis faház, és padok is pihenésünket szolgálják.
- Ha kipihentük magunkat, még egyszer utoljára ránézünk a térképre / gps-re, majd megindulunk az alpannonia® piros jelzését követve a Zeiger-nyerget hátrahagyva a Vasfüggöny-turistaúton az Óház irányába. Erről az útról nem térünk le, hiszen a közelben találjuk a 3. igazolópontot/rovarhotelt. Időközben elhaladunk egy fémszerkezetű vadász les mellett. Innen tiszta időben akár Sopronig és a Fertő-tóig is ellátni, érdemes tehát egy pillanatra itt is megállni.
- Néhány perc séta és egy lejtős szakasz után az alpannonia® piros jelzése jobbra egy emelkedős kis ösvényre kanyarodik, itt felkapaszkodunk, időközben megtekintjük az egyik fába vésett és egészen jól sikerült szarvast. Ha felértünk az emelkedőn, az alpannonia® piros jelzése balra folytatódik egy egyenes szakaszon, erre megyünk mi is, majd ismét jobbra fel, ez már a "csúcstámadás", mindjárt odaérünk az Óház-kilátóhoz.
- A kilátónál újabb pihenés és gyönyörű panoráma vár ránk. Ha "kigyönyörködtük" magunkat, a kilátót a lábánál található információs táblák felől, illetve az alpannonia® piros jelzését követve elhagyjuk, majd a következő kereszteződésben balra fordulunk, és "lecsorgunk" az erdei aszfaltos autóútig.
- Keresztezzük az autóutat, és újra az erdőben megyünk lefele követve az alpannonia® piros jelzést, mígnem újra egy erdei aszfaltos autóúton, az úgynevezett Terv úton találjuk magunkat. Itt is átmegyünk az úton, tovább követjük az alpannonia® piros jelzést, az ösvényen elhaladunk az Erdei tornapálya mellett, később a Szabóhegyi szalonnasütő alatt, és kiérünk a Tölgyes út - felsőerdő út kereszteződéséhez, követve az alpannonia® piros jelzést mi a Tölgyes útra lépünk.
- A Tölgyes út végén balra fordulunk, követve az alpannonia® piros jelzést ez már a Ciklámen tér, mely levezet minket a néhai Panoráma Szálló alatti kereszteződéshez, ahol az alpannonia® piros jelzést követve balra fordulunk, és a Forrás utcáig gyalogolunk. Itt a jelzés jobbra egy lépcsőre irányít bennünket, az út egy ösvényen folytatódik és egy épület mellett ismét balra kanyarodva máris a Köböl utcában vagyunk.
- Az alpannonia® piros jelzést követve a Hermina utcába eleinte picit emelkedünk, aztán egészen a Szénsavas-kútig folyamatosan ereszkedünk. A kúttól látótávolságon belül van egy buszmegálló, mellette az alpannonia® piros jelzést követve balra felkanyarodunk, és a Park utcában felsétálunk az alpannonia® Parkig, ugyanitt utánakérdezhetünk a látott növényeknek-állatoknak a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban.
- A Látogatóközponttól az alpannonia® piros jelzést követve elhaladunk a Chernel-kert előtt, a Hunyadi utcában végigsétálva a Várkörre érünk, a gyalogosátkelő után balra majd jobbra fordulva a Diáksétányon leérünk a Jurisics vár főbejáratához, majd jobbra fordulva már ismerős terepen a Jurisics téren át a Hősök tornya alatt a Fő térre érünk.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
Kőszeg tömegközlekedéssel Szombathely irányából minden órában busz és vonatjáratokkal is megközelíthető.
- A zömmel Szombathelyről érkező távolsági buszokról a Kőszeg, autóbusz-állomás nevű megállóban érdemes leszállni.
- Ha vonattal érkezel Kőszegre, kalkulálj bele egy nagyjából 20 perces sétát a belvárosig, amit buszra szállva akár meg is spórolhatsz.
Megközelítés
- A buszmegállóból nyugati irányba induljunk a Liszt Ferenc utcán, majd forduljunk jobbra a Kossuth utcára, ahol a P jelzések a Fő térig kísérnek bennünket (300 m)! A túra innen indul.
- A vasútállomástól kivezető utcán figyelmesen keresztezzük a 87-es főutat a gyalogátkelőhelynél! A körforgalomnál az első utcán, a Rákóczi Ferenc utcán térjünk jobbra a város felé! Innen a P jelzéseket követve a Fő térre jutunk (1,5 km). A túra innen indul.
Parkolás
- Kőszeget Szombathelytől északra, a 87-es főút mentén érhetjük el.
- A belvárosban a parkolás munkanapokon 8-17 óráig, szombaton 8-13 óráig fizetős, szombat délután és vasárnap ingyenes. A túra kiindulópontjához közeli ingyenes parkolási lehetőség például a Hunyadi János utcában található.
Koordináták
A szerző által ajánlott kiadványok:
- Írottkő Natúrpark Kalauz
- alpannonia® kiadványok
A szerző által javasolt térképek:
- Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark, Kőszegi-Hegység térkép (Szarvas Térképek)
- Kőszegi-Hegység (Cartographia)
- Kőszegen a Tourinform irodában nyomtatott térképek kérhetőek a túraútvonalról
A régióról szóló kiadványok:
Felszerelés
- Alapvető túrafelszerelés: zárt cipő, a terepviszonyok miatt indokolt a magasszárú túrabakancs, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz Természetjáró app. Térképet a tourinform irodában lehet vásárolni (Fő tér 2.).
- Kulacsunk-palackunk legyen, hiszen túra közben iható vízű forrásokkal találkozunk.
- Gps készülék használata esetén powerbank (hordozható akkumulátor) és töltőkábel csomagolása ajánlott.
- A túra számos szakaszán tavasztól őszig magas aljnövényzet, gyakran szederindák között vezet az ösvény - ilyenkor érdemes hosszú szárú nadrágba bújni.
- Mobiltelefonunk roaming funkciója legyen aktív, hogy szükség esetén Ausztriából is kezdeményezhessünk hívást.
Statisztikák
- Útpontok
- Útpontok
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei