Ötscher-kör

A túra Erlaufbodenből indul, majd a Bärenlacken nevű meredek hegyi úton vágtunk neki az Ötschernek. A csúcsot keleti irányból megközelítő Rauer Kamm (Durva Fésű) nevű, az UIAA skála szerinti I. nehézségű hegyi gerincút sokkal szebb és izgalmasabb, mintha fellibegőznénk, vagy felkaptatnánk a sípályák mellett Lackenhofból a hegy vállára.

Egy meredek, 700 méter szintemelkedésű erdei ösvényen kapaszkodtunk fel a völgyből az Ötscher kopár sziklás gerincére, és kezdődhetett a jódli. A sziklákra festett piros jelet követve másztunk fel-le a Durva Kőfésű sziklafogain, néha szédítő mélység felett, máskor hatamas sziklaszálak árnyékában. Elégy gyakran szükség volt a kezünkre is a szinte függőleges sziklafalon, ezért ezt az utat inkább csak olyanoknak ajánlom, akik túl vannak már pár magyarországi C-nehézségű via ferrátán, és nem tériszonyosak. Maga a mászás nem nehezebb egy B-s via ferrátánál, de van néhány kitettebb pont, ami nagy szélben, esőben, pláne viharban gondot okozhat.

A Rauer Kamm nekem a túra csúcspontja volt, pedig nem is visz el a csúcsig. A hegy platójának széléig tart a sziklaösvény, onnantól már egy szelídebb, füves-havas úton sétálhatunk a csúcskeresztig. A formája miatt osztrák Fujinak is becézett Ötscher csúcsáról nagyon jó kilátás nyílik mindenfelé, lévén a régióban a legmagasabb, egyedül álló hegy. Olyan kevélyen uralkodik a tájon, hogy már a régi korokban is kivívta a tiszteletet: a IX. században betelepülő szlávok nevezték el Othzanak (Apa-hegynek), ez alakult át később Ötscherré. A csúcstól két kilométerre van tovább nyugat felé az Ötscherschutzhaus hegyi turistaház, majd a Riffelsattel nyereg.

A nyereg után az út első része egy meredek lejtővel indult, ami egészen beereszkedett mélyre a völgybe. Ezeket a lejtőket és emelkedőket próbáljuk el nem a magyar viszonyok szerint elképzelni, a meredek itt tényleg térdpróbálóan meredeket jelent. Viszont a völgybe érve az eddigiekhez képest szinte valódi korzózással folytatódik az út, ami párszáz méter után beér az Ötscherbach, azaz az Ötscher-patak partja mellé, és megkezdődik az Ötschergraben.

A szurdokvölgy sajátos jókedvű-romantikus hangulata napfényben jön ki igazán: az ég kékjére lent a patak vidám türkize válaszol, a kettő közötti övön pedig a sziklák és a növényzet osztozik. A terep könnyű, alaposan kijárt, kitaposott ösvényen haladunk, legtöbbször a hegy oldalában, a víz fölött 8-10 méterrel, kényelmesen belátva az előttünk fekvő szurdokrészt. A patakon néhányszor fahíd visz át, a meredekebb sziklafalaknál pallók segítik a továbbjutást.

Két-három kilométerenként szép vízesések várnak. Az első a Schleierfall, azaz a Fátyol-vízesés, ami kaszkádosan hullik le a magasból, vízfüggönye pedig szétterül a sziklákon mint egy menyasszonyi fátyol. A következő a Mirafall, ami 80 méteres magasságból zúdul (ottjártunkkor inkább záporzott) le. Humorkedvelő osztrák hegymászók az utóbbi években egy installációt helyeztek el a sziklákra a vízesés felső részénél: egy turistairoda álbejáratát.

Az Ötschergraben közepe felé áll az Ötscherhias Jausenstation, azaz büfé-uzsonnázóhely. Egy kis fahíd vezet át a faházhoz, ahol frissítőket lehet vásárolni. A turistaház egyben kiszálló is, innen vezet a Mariazeller-ösvény Erlaufklausébe, és egy bő kilométeres séta után kisvasúttal pöföghetünk be az Ötschergraben hivatalos keleti kapujának számító Wienerbruckba. Itt most azoknak mondom, akik kisebb sétaként szeretnék bejárni az Ötschergrabent: legideálisabb Winterbruckból elindulni, bejönni a szurdokban a Mirafallig és az uzsonnaházig, majd onnan a fentebb említett, kisvasutas megoldással zárni a kört.

Csakhogy mi nem akarunk kiszállni, hanem megyünk tovább a szurdokban egészen a Wienerbruck minivízerőműig, ami már majdnem az Ötschergraben vége. Mi azonban nem megyünk ki Wienerbruck felé a völgyből, hanem befordulunk balra egy másikba, a grandiózus sziklafalakkal megáldott Hintere Tormäuer szurdokba, aminek az Erlauf folyó csörgedezik az alján. A mintegy négy kilométer hosszú szurdokvölgy teljesen más hangulatú, mint az Ötschergraben. Csipkézett, komor sziklafalai magasan őrzik a két oldalát, nem is annyira népszerű, mint vidámabb társa. De egyfelől az Ötscher-kör bezárásához mindenképpen végig kell menni rajta, másfelől pedig szerintem amúgy is hiba lenne kihagyni, ezért erre megyünk.

A végállomás Erlaufboden, ahol a (fizetős) parkolóban vár az autó. Összefoglalva: az Ötscher-kör felfűzi a környék leglátványosabb pontjait, legyenek azok fent a felhőkkel egy magasságban, vagy lent, mélyen a szurdok aljában. Erlaufbodenből indulva az első nap egy combosabb, mászósabb, 11 kilométeres szakasz vár, a másodikon pedig inkább egy sétálósabb-nézegetős 16 kilométeres.